Igazi hősök – 33 magyar

Nyáry Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történeteket.

Harminchárom 19-20. századi magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek élete vagy személyes döntései ma is példaszerűek. Ők az igazi hősök. Vannak köztük ismert emberek, mint Papp Laci vagy Semmelweis Ignác, és kevésbé ismertek, mint Halassy Olivér, a világ első mozgássérült olimpikonja, Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő vagy Ocskay László százados, a magyar Schindler.

“Az emberi sorsok érdekelnek, erről írok. Előző két könyvemben arról meséltem, hogyan formálja az emberi sorsot a szerelem. Most arról, hogyan tehetnek hőssé valakit a személyes döntések. A könyvben szereplő 33 magyar ember igazi hős, akik a megfelelő pillanatokban jól döntöttek, és aztán képesek voltak kitartani a döntésük mellett. Hősök, akik a nehezebb utat választották, és kisebbségben maradva is az igazságot képviselték. Vagy egyszerűen csak végig mertek menni a saját útjukon, úgy, hogy másoknak ezzel példát mutattak. Kiválasztásuk teljesen szubjektíven történt, ők az én személyes hőseim.”

Nyáry Krisztián

Bányai Júlia férfinek öltözve harcolta végig a szabadságharcot, Bem József századosa lett, majd férjhez ment, és vendéglőt nyitott Egyiptomban.

Cziffra György zongoraművésszel követ törettek Recsken az ávósok, hogy soha többé ne tudjon hangszeren játszani.

Halassy Olivér, a világ első mozgássérült olimpikonja emberfeletti teljesítményt nyújtva ugyanazon a napon nyert aranyérmet vízilabdában és gyorsúszásban is.

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő húsz éves kitartó küzdelemmel elérte, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon.

Lakatos Menyhért író annak köszönhette, hogy cigányként gimnáziumba járhatott, hogy gyerekkorában – puszta szórakozásból – puskával majdnem halálra sebezték.

Papp Lászlót, minden idők legeredményesebb magyar ökölvívóját párthatározattal tiltották el, hogy megmérkőzhessen a profi világbajnoki címért.

Papp Simon, a világ egyik legjobb olajkutató mérnöke életfogytiglani büntetését töltve, a börtönből fedezte fel Magyarország legfontosabb olajmezőit.

Semmelweis Ignác, az anyák megmentője olyan erősen ragaszkodott tanaihoz, hogy orvostársai és a családja bolondokházába záratták, ahol ápolói agyonverték.

Széchenyi Ödön rengeteg munkával létrehozta Magyarország első tűzoltóságát, de csak Isztambul tűzoltóparancsnokaként kapta meg az őt megillető megbecsülést.

Veres Beniczky Hermint annyira feldühítették Madách tanai a nők alacsony szellemi képességeiről, hogy kiharcolta az első, nőket oktató főtanoda megalapítását.

Harminchárom igaz történet kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar emberekről, akik hittek igazukban, és akár győztek, akár elbuktak, mindig tisztességgel és konok következetességgel vállalták döntéseik következményeit.